DRÁGA OLVASÓIM!
Minden bizonnyal elérkezett a legutolsó, végső bejegyzés a blogra. Annyi mindent kéne most írnom ide, ám nem tudom, meddig jutok. Azért belekezdek.
Valahogy februárban kezdtem írni ezt a történetet, talán 7-én, ha jól emlékszem. Az egész egy kósza, érdekes és izgalmas gondolatból szökkent szárba. Meglepő lesz talán, amit megosztok veletek, de ez a gondolat nem volt más, mint a családon belüli erőszak. Eleinte az Agapé teljesen másról és máshogy szólt volna, de aztán annyi ötlet, fordulat, momentum és karakter ötlött fel bennem, hogy így alakult. Elkerülhetetlen volt, hogy kiadjam magamból ezt a történetet, és elképesztő, hogy mire a végére értem, egyszerre ennyien álltatok mellettem!
Tehát elérkeztünk a legvégére. Katie elég sok mindenen ment keresztül, de végül révbe ért, és remélem, ezzel Ti is elégedettek vagytok! Bár én, a magam részéről talán túlontúl kritikus vagyok önmagammal szemben, hiszen nem tartom valami remekműnek az Agapét, inkább amolyan próbának, amivel megnéztem, képes vagyok-e végigírni egy egész történetet saját kútfőből, és vannak-e, akiket ez érdekel. Hát büszkén és hálásan jelentem, hogy igenis, képes vagyok rá, és igen, vannak olvasóim!
Most pedig szeretném megköszönni Istennek, hogy ilyen csodálatos talentumot helyezett belém. KÖSZÖNÖM! Nem tudom, hová lennék a sok gondolattól és érzéstől, melyeket beszédben egyszerűen képtelen vagyok megfogalmazni, ha nem lenne az írás. Hálás vagyok az ajándékáért, és azért, hogy kiteljesedhetek benne. Köszönöm az ötleteket, a karaktereket, és azt, hogy velük együtt átadhatok valamit Belőled is. Sosem felejtem el, mit tettél értem! Te vagy az én Megváltóm, akire akkor is hálával gondolok, ha éppen valami nehéz dolgon megyek keresztül. Benned testesül meg a valódi agapé szeretet. Köszönöm, hogy tapasztalhatom! <3
Nagyon szépen köszönöm továbbá minden drága, kedves, édes olvasómnak, amiért kitartott mellettem, és a történet mellett! Ezen a szerdán nem fejezet jön, és én nem kérem most tőletek, hogy kommenteljetek, hiszen annyiszor, de annyiszor megtettétek már! Hálával tartozom a sok pipáért, üzenetért, cseréért, a díjakért, mindenért! Kitüntettetek a figyelmetekkel. KÖ-SZÖ-NÖM!!!
Nincs is más hátra, csak hogy végre elbúcsúzzam. Azt hiszem, kuszán ugyan, de mindent leírtam. Ha meg nem, hát... talán a többit már tudjátok. Aztán az is lehet, hogy nem is olyan sokára újra találkozunk! ;)
szeretettel,
Dorine Osteen
