DRÁGA OLVASÓIM!
Ebben a részben több fontos dolog is történik, ám a nagyjuk olyan, hogy csak az érti meg, aki tud olvasni a sorok között. A fejezet legvége a legérdekesebb, nagyon kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni hozzá. Szerintem talán eddig ez lett a legnagyobb függővég, szóval remélem, izginek találjátok majd! :)
Én írásban egy fejezet híján két hónappal járok előttetek, a 17. fejezettel végeztem a napokban, valamint éppen egy újabb projekten dolgozom, ám erről nem szeretnék semmit sem elárulni, mert hamarabb tárom nyilvánosság elé, mint gondolnátok. Viszont eddig csak itt említettem meg, és meglepetésnek szánom, de mindegy is. Na... a lényeg most ezen a részen van, kérlek mondjátok el, milyennek találjátok! És köszönöm nektek az eddigieket, már túlléptétek a 7000 kattintást, ami fantasztikus!! KÖSZÖNÖK MINDENT, DRÁGA OLVASÓIM! <3
szeretettel,
Dorine Osteen
u.i.: Mondtam, hogy előbb lesz meg, mint gondolnátok - itt is a legújabb projektem, kukkantsatok be! :) INSPIRATION
~¤~
2013. 06. 15., Chicago, Yorkville
- Ha már idáig segítettél nekem elcipelni azt a vödröt, akkor gyere be! - invitál Mark. Látja rajtam, hogy hezitálok, ezért az arcára varázsolja azt a bohókás vigyort, és kedvesen int az ajtó felé.
Miután elintéztük a létrát, volt
két vödör a fal mellett, amit haza kellett vinnie, és én
felajánlottam, hogy viszem az egyiket, így most itt állok a háza
előtt, a bal lábszáram mellett a vödörrel, és felfelé bámulok:
a vörös téglákkal kirakott falakra, a fehér ablakkeretekre, a
zöld növényekre, a pázsitra, a tipikus fehér kerítésre, és a
szintén élénk színű tetőre.
- Biztos, hogy... - Az ujjaimat
tördelem, valahogy olyan különösnek érzem ezt az egészet,
mintha csak egy betolakodó lennék.
- Persze! - bólogat nagyokat a
pásztor. - Ugyan már, Lisa biztosan szívesen megismerne téged.
Na, gyere! - hív szelíden.
- Lisa? - szaladnak össze a
szemöldökeim.
- A feleségem – mosolyog rám.
- Ó – fújom ki hosszan a levegőt.
Zsebre vágom a kezem, és hirtelen megérzem az ujjamon a gyűrűmet.
Keserűség szakad fel a bensőmben, de olyannyira, hogy muszáj
összepréselnem az ajkaimat, nehogy kicsorduljanak a könnyeim. -
Rendben – adom meg magam végül. - Menjünk.
Letesszük a vödröket a veranda
mellé, aztán felsétálunk a fehérre mázolt lépcsőn, a lécek
halkan nyikorognak a cipőm alatt. Egy kicsit izgulok, de ahogy Mark
kinyitja az ajtót és előre enged, a kedves ház belseje teljesen
elvonja a figyelmemet. Belül talán még szebb, mint a külseje:
ízléses bútorok és színek, tisztaság, menő, mégis házias
berendezések, és kellemes illat mindenhol. Nem értem, hogy telik
ilyesmire a templom költségvetéséből. Talán a pásztor máshol
is vállal gondnoki munkát?
Egy vörösesszőke hajú, magasabb,
fiatal nő tűnik fel a nappali ajtajában, az arcán meglepettség
tükröződik, ahogy meglát. Egyszerű farmert és kockapólót
visel, a tincsei lazán hullanak a vállaira.
- Hoztam egy vendéget – jelenti ki
azonnal Mark. - Lisa, ő itt Kate Fortress, most jött a városba.
A nő azonnal megváltozik: kedves
mosoly kúszik az ajkaira, és tisztán látszik rajta, hogy örül a
látogatásomnak. - Szia! - kezet nyújt, én pedig megrázom. - Lisa
Gungor vagyok – mutatkozik be.
- Kate Fortress – bólintok
zavartan.
- Te jó ég, mi vett rá, hogy ide
gyere? - nevet fel. Kicsit furcsa nekem ez a nagy közvetlenség, de
végül is, miért ne? Így hát megvonom a vállam, és oldalra
húzom a szám.
- Igazából nem tudom – vallom be.
- Nyugalmat akartam.
- Hát az aztán van itt – forgatja
meg a szemeit a nő. - Ugye, Mark? - Maga mellé vonja a férjét, és
összeborzolja amúgy is kócos tincseit.
- Igen, van – helyesel a férfi. -
Kate, kérsz egy kávét? Vagy teát? - bök a fejével a konyha
felé.
- Én... - Lesütöm a szemeimet, az
ujjaimat pedig összekulcsolom a medencém előtt. - Nem is tudom,
csak...
- Oké, tudom, hogy ez mennyire kínos
neked, ezért nem hozunk ilyen helyzetbe – veszi a kezébe az
irányítást Lisa. - Drágám, intézd el, amit még el kell, addig
mi iszunk egy limonádét. Ilyen forróságban nem szokták meleg
itallal kínálni a vendéget – csóválja meg a fejét.
- Jól van – nyújtózkodik egyet a
pásztor. - Akkor jó limonádézást, én meg kint leszek a kertben,
ha kellenék. - Azzal lekapja a sapkáját, és fütyörészve
kioldalog a házból a hátsó ajtón.
Egyedül maradok Lisával. Csak egy
picit feszélyez a jelenléte, de azért, mert teljesen idegen
vagyok, aki egyszerűen bejött egy házaspár fészkébe. Elég
kellemetlen egy helyzet, de ez van.
- Oké, szóval limonádé jó lesz? -
kérdezi a nő, ahogy elindulunk a konyha felé. Lazán lóbálja a
kezeit az oldala mellett, egyáltalán nem tűnik feszültnek, velem
ellentétben: folyamatosan a cipőm orrát bámulom, nem akarok
felnézni. - Vagy inkább vizet kérsz? De főzök neked kávét vagy
teát, ha...
- A víz megfelel – vágom rá egy
fokkal gyorsabban, mint szerettem volna. - Sajnálom, ezt nem így
akartam – nézek rá fél szemmel.
- Semmi gond – vigyorodik el. -
Figyelj, ne érezd magad furcsán. Naponta jönnek hozzánk emberek a
gyülekezetből, már hozzászoktunk.
- De én nem vagyok a... gyülekezet
tagja – emlékeztetem. Annyira furcsa a számból hallani ezt a
szót, hogy "gyülekezet", mert nem szoktam ilyeneket
használni. Sosem voltam vallásos, még karácsonykor se jártunk el
templomba, mint a többi család a környékünkön.
- Az nem számít – nyugtat meg
Lisa. Leültet az asztalhoz, míg ő megáll a hűtő előtt. - Hmm,
mentes, vagy bubis? - kérdezi, az ujjait a palackok nyakán tartva.
- Legyen mentes – válaszolok.
- Szóval nem számít, hogy most
látjuk egymást életünkben először – magyaráz tovább, ahogy
két pohárral és a vízzel együtt letelepszik velem szembe, a
rusztikus asztal másik oldalára. - Az még nem azt jelenti, hogy
nem hívhatunk meg egy pohár vízre.
- És amúgy is, az emberek így
szerzik az új barátaikat – teszi hozzá.
- Ez igaz – bólintok helyeslően.
Egy pillanatig csendesen kortyolgatjuk
a vizet, élvezem, ahogy a hideg folyadék lecsúszik a torkomon.
Arra emlékeztet, hogy talán abban a hőségben, amit a harag és a
csalódás generál a bensőmben, van még remény arra, hogy
valahogyan lehűljön minden.
- Szóval Kate – ragadja magához a
szót Lisa -, honnan jöttél?
- Chicagóból – mondom, majd újra
beleiszom a vízbe.
- Ó, az nincs is olyan messze. Valaha
én is ott laktam, de aztán megismerkedtem Markkal, és Isten ide
vezetett minket – meséli halvány, derengő mosollyal az arcán.
Még csak most veszem észre, hogy az orrát és az orcáit vörös
szeplők borítják, akár csak Trináét.
- Értem – bólogatok. Nem különösen
akadok fent azon, hogy szerinte Isten vezette őket ide, mert ez az ő
vallásuk, én nem fogok belekötni, na meg jelen pillanatban
egyáltalán nem is lenne illő. - És őőő... Akkor ti vezetitek
itt azt a templomot? - kérdezem. Igazából magam sem tudom, miért,
de egy kicsit talán tényleg érdekel.
- Igen, a neve New Life Church –
bólogat Lisa. - Vasárnaponként vannak az összejövetelek, Mark
szívvel-lélekkel végzi a dolgát – teszi hozzá ugyan azzal a
mosollyal.
- Hmm – motyogom az orrom alá
válaszként, ugyanis fogalmam sincsen, mit kéne mondanom.
- Ma szerda van, igaz? -
ráncolja a homlokát. Mikor bólintok, folytatja: - Figyelj, ha van
kedved, gyere el az alkalomra. Sok kedves embert ismerhetnél meg.
- Nem is tudom – rázom meg azonnal
a fejem. Valamiért heves tiltakozást vált ki belőlem ez az egész,
mintha valaki pisztolyt fogna a fejemhez, és kényszerítene, hogy
részt vegyek egy vallásos szertartáson. - Nem az én világom,
sajnálom.
- Jó, semmi gond! - nyugtat meg Lisa.
- Csak felajánlottam. Ha nem, hát nem – mosolyog rám kedvesen.
Lesütöm a szemeimet, az arcomat pír
önti el, mert tudom, mennyire gyerekesen viselkedtem. Talán
mindenkiből ilyen tiltakozást vált ki egy egyszerű ajánlat, vagy
csak az én őrült helyzetemből adódik ez a reakció? Talán
illene bocsánatot kérnem.
- Sajnálom – sóhajtok fel. A
mellkasom és a hátam megemelkedik, de ez az egyszerű művelet
most olyan nehezen megy, mintha több tonna nyomná lefelé a
vállaimat.
- Mit sajnálsz? - hökken
meg a vendéglátóm. A füle mögé tűr egy tincset, és kisöpri a
szeméből a lelógó világos frufrut.
Tétovázom egy pillanatot, ám végül
csak megszólalok. - Azt hiszem, egy kicsit túlreagáltam a dolgot a
templommal. Tudod, nem vagyok valami vallásos.
- Ja – legyint a levegőbe -, ugyan
már. Láttam a tiédnél sokkal durvább reakciókat is, ne aggódj.
Ez semmi nem volt azokhoz képest. - Meglötyköli a poharában a
vizet, és oldalra billenti egy kicsit a fejét. - Az emberek nagyon
elutasítóak tudnak néha lenni – teszi hozzá.
A gyomrom hirtelen görcsbe rándul,
mintha valami összeszorítaná. Valami azt súgja, itt az ideje,
hogy menjek. Ám abban a pillanatban, hogy kitolnám a székemet,
Mark jelenik meg az ajtóban. A sapkájával megtörli a homlokát,
úgy lép be a konyhába. Az arca barna a naptól, a halántékán
apró verejtékcseppek gyöngyöznek. Lisa felkapja a fejét, és
meglepetten rá néz.
- Készen vagy? - kérdezi, a
hangjában játékosság bujkál, mintha csak kérdőre vonná a
férjét.
- Fogjuk rá – bólint a férfi. -
Viszont most megyek, lezuhanyzom, mert még találkoznom kell
Willyvel – magyarázza.
- Mit csinált már megint? -
kerekednek ki a nő szemei. Biztos valami balhés alak lehet az a
Willy, ha így reagál rá.
- Kivételesen semmit – mosolyog
szélesen Mark. - Sőt, felajánlotta, hogy jövőhéten vezeti az
imacsoportot. Azt hiszem, végre választ kaptunk az érte mondott
imákra.
Lisa felnevet, és mikor a férje
távozik, ismét felém fordul. - Willy a gyülekezet tagja, egy
fiatal fiú. Régen sok baj volt vele, de mostanában egyre rendesebb
– meséli.
- Aha – ráncolom a szemöldökeimet.
Egy húzásra felhajtom a vizemet, aztán megköszörülöm a
torkomat. - Talán itt az ideje, hogy menjek – mondom gyorsan.
- Ó, nem kell sietned! - rázza meg a
fejét. - Nem zavarsz.
- De biztosan sok még a dolgod, én
pedig nem szeretnélek feltartani – próbálok magyarázkodni.
- Igazából nincs sok dolgom, de ha
menni szeretnél, akkor menj – mosolyog rám melegen.
Felállunk az asztaltól. Megköszönöm
a vizet, és míg elérünk az ajtóhoz, a bútorokat, a képeket
tanulmányozom. Furcsa, hogy sehol egy Mária-szobor vagy egy
kereszt. Csupán az utal a vallásukra, hogy a nappaliban, a
kávézóasztalon fekszik egy nyitott Biblia - legalábbis innen úgy
tűnik, Biblia.
- Köszönöm a vendéglátást –
fordulok szembe Lisával, mikor kinyitja nekem az ajtót.
- Ugyan, igazán nincs mit, gyere
máskor is. Tudod mit? Megadom a telefonszámom, ha esetleg szükséged
van egy jó kis beszélgetésre, vagy bármi másra – ajánlja fel.
Úgy csillognak a szemei, hogy képtelen vagyok visszautasítani, és
igazából nem is félek bevallani, hogy jól esik a felém tett
gesztus.
- Rendben, az nagyszerű lenne –
mosolyodom el én is. Előhúzom a telefonom, bepötyögöm a számát,
aztán hosszan kifújom a levegőt. - Lehet, hogy hamarosan
felhívlak.
- Amikor akarsz, de vasárnap csak
este – tájékoztat vidám hangon.
- Akkor van a mise, nem? - szaladnak
össze a szemöldökeim, ahogy megpróbálok visszaemlékezni arra,
amit nem rég mondott.
- Az összejövetel – nevet fel
halkan. - Nem mise, ez összejövetel.
- Oké – bólintok. Nem tudom, mi
lehet a különbség a kettő között, de nem is érdekes. - Akkor
még találkozunk – lépek rá a lefelé vezető lépcsőre. -
Üdvözlöm Markot! - intek.
- Átadom, szia! - integet vissza.
Kedves arcán még hatalmasabb vigyor terül szét, mint eddig, ahogy
elköszön tőlem. Valahogy nem tudom kinézni belőle, hogy nem
őszintén örül. Bárcsak tudnám, honnan van energiája ilyen
boldognak lenni... Talán a házukban van valami, mert míg odabent
voltam, mintha teljes nyugalom vett volna körül. Ám most, ahogy
egyre távolabb lépkedek a barna kerítéstől, visszatér a
testembe az émelygés.
Zsebre vágom a kezeimet, úgy haladok
tovább. Párszor megijedek, hogy nem tudom, hol vagyok éppen, de
aztán valahogy mindig sikerül rájönnöm, merre járok - még a
boltba is betérek, és felszerelkezem kajával. Végül elérek a
templomhoz is, ami már nem is annyira idegen számomra, hiszen
tudom, kiknek a birtokában van. Lisa és Mark igazán kedvesek,
egyáltalán nem bánom, hogy megismerkedtem velük. Még csak két
napja vagyok itt, de már három ismerősöm is van - négy, ha
beleszámítjuk a kutyát is, aki folyton a Burking Hall lépcsője
előtt fekszik. Lehet, hogy Hilgar kedvence?
Mikor meglátom a kutyát, ahogy
felsietek a szálloda lépcsőjén, meg akarom kérdezni a
recepcióstól, hogy kié, de hirtelen szörnyen fáradtnak érzem
magam. Elnehezednek a tagjaim, olyan az egész, mintha az álom
mázsáz súlyú ólommal kente volna be mindenemet. Így hát hagyom
a kérdezősködést: helyette felcaplatok a lépcsőn, és egy perc
múlva már a szobámban vagyok. Kitárom az erkélyajtót, hogy
felfrissüljön egy kicsit a levegő, leteszem a cuccokat, aztán a
földön hagyott bőröndömhöz lépek, hogy kiszedjem belőle a
holmikat a fürdéshez.
Letérdelek elé, kicipzározom, és
még mielőtt bármit is tehetnék, az otthonom illata teljesen
elárasztja az orromat. Felkúszik a fejembe, az ujjaim vége
bizseregni kezd tőle, az emlékek elözönlenek. A kerti virágok
illata, Rob parfümje, a mosópor, a napfény, de esküdni mernék,
hogy még a kávé is benne van.
A szám elé kapom a kezeimet, mikor
megszédülök. Felhajtom a bőröndöt, belenyúlok, de a fehérnemű
helyett valami keménybe ütközik a kezem. Először arra tippelek,
biztos egy térkép, ám tudom, hogy minden ilyesmit kivettem a
csomagból, mielőtt eljöttem otthonról. A gyomrom ismét apróra
zsugorodik, ahogy kihúzom pár póló alól a rejtélyes dolgot. Egy
boríték, a tenyereim pedig azonnal izzadni kezdenek, mikor
kinyitom. Eltátom a szám, először nem is merem felfogni, mi van
benne.
Legalább háromszáz dollár készpénz, és egy
levél – Robtól.
Drága Dorine!
VálaszTörlésNem is értem, miért írtad az előző megjegyzésemhez, hogy " remélem, nem fogsz benne csalódni". Hogy lehetne ebben a történetben csalódni?
Ez a rész is nagyon tetszett :) Nem hiszem, hogy sikerült a sorok között olvasni, de arra tudok gondolni, hogy amíg Kate Lisánál volt, addig tette bele Rob a pénzt Kate bőröndjébe. És talán az ösztönei súgták neki, hogy menni kellene, megérezte Robot. De honnan tudta volna, hogy Yorkville-ben találja a feleségét? És mi áll a levélben?
Bennem még az is felmerült, hogy Lisa Trina nővére... Még a nevük is összecseng :) Viszont ez sem msgyarázza meg Robert gyors értesülését Kate tartózkodási helyét illetően... Bár a kis Yorkville-ben biztosan gyorsan terjednek a hírek, főleg, ha idegen érkezik.
Egyébként honnan van ilyen sok pénzük? Mark lakásánál még a hívek adományaira gondoltam, de a szálloda se semmi, pedig nem hiszem, hogy sok vendég szállna meg.
Azt hiszem, kicsit elkalandoztam az igazságtól :))
Várom a következő részt:
Bronwyn
Drága Bronwyn,
Törlésegyáltalán nem kalandoztál el az igazságtól, sőt, nagyon is reális és érdekes dolgokat írtál. Nem szeretnék válaszolni rájuk konkrétan, csak annyit mondanék, hogy meg fogod tudni a válaszokat, nem is olyan sokára. Bármi lehetséges, ne feledd! ;)
Köszönöm szépen, hogy írtál, aranyos vagy!
Dorine <3
Csak nem valami szekta vezetők Lisa és Mark ?? O.o ... Kíváncsi vagyok vsjon mi áll a levélben...remélem magyarázat arra miért vár gyereket tőle egy másik nő :D Érdekes kérdéseket vetett fel ez a rész. Várom a folytatást !! :)
VálaszTörlésApple :)
Szekta vezető? Ugyan már, dehogy is! Semmiképpen sem, ne aggódj. A következő fejezetből kiderül, mit rejt a levél. :)
TörlésKöszönöm, hogy írtál! <3
Drágaság!
VálaszTörlésHogy tehetted ezt? Így, ilyen módon abbahagyni? Ahjj...
Valami elképesztő függővéget hagytál drága! Sejtésem sincs, hogy vajon mi állhat a levélben, amit Robert írt Katie számára, és ami valamilyen rejtélyes módon odakerült. Hiszen belegondolva, Rob is aludt az éjszaka, mikor Kate elment, azonban lehet, hogy értesült arról, hogy Yorkville-ben van. Mert miért ne? Robert elég "nagykutya", biztosan megvannak az emberei arra is, hogy a feleségét hajkurásszák egy másik városban. Nem mellesleg a hotelt sem lett volna nehéz megtalálni, állítólag az az egy van. Egyszóval: Míg Kate Lisánál tengette az életét, Rob simán becsempézhette a borítékot. És még a recepciós is kicsit zokni (de azért szeretjük), szóval a biztonsági berendezésen sem lett volna nehéz átjutnia...nem? Jajj, ez a sok rejtélyes titok...
Várom a következő csodálatos rész! :)
Ölel, Bo<3
Drágaság! :3
TörlésTudtam, hogy szeretni fogod ezt a függővéget! :D Annyira örülök, hogy ilyen gondolatokat indított el benned ez a rész, mert tök érdekes olvasni, amiket írsz - hiszen én tudom, mi a helyzet valójában, és nagyon jó kis ötleteket tudnak adni az ilyen kommentek, ötletelések. Hamarosan ki fog derülni, hogy került oda a levél, és hogy mi következik majd ezek után! :)
Ölellek,
Dorine <3
Kedves Dorine!
VálaszTörlésMár nagyon sokszor hallottam a neked, és még annál is többször erről a blogról, eddig mégsem kezdtem bele. Az elmúlt napokban azonban teljesen rákattantam - azt hiszem az egyik Askos válaszodban, vagy kérdésedben találtam rá a linkjére...
Nem nagyon szoktam ilyen történeteket olvasni, viszont ez nagyon megtetszett, még annak ellenére is, hogy kicsit elszontyolodtam, amikor kiderült Rob titka. Egészen másra számítottam! Például arra, hogy Rob azt sok-sok pénzt nem is olyan tiszta úton szerzi meg, hanem mondjuk valamiféle kétes ügybe keveredett, esetleg feltűnt volna egy másik "banda" vagy egy riválisa, aki a felesége életére tör. Igen, kicsit elragadtattam magam, viszont, ahogy olvastam és olvastam a fejezeteket, szépen lassan megbékéltem a helyzettel és ugyanannyira szeretem ezt az egészet, mint az első fejezet után. Csak így tovább!
ui.: bocsi, egy kicsit kesze-kusza lett a megjegyzésem, nem olvastam át, csak leírtam, ami hirtelen az eszembe jutott
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
TörlésEl se hinnéd, milyen megtiszteltetés és öröm volt olvasni a soraidat! Nagyon meglepett, mikor hazaértem és láttam, hogy te írtál. Köszönöm, hogy megtetted!
Ami az elméleteidet és gondolataidat illeti, talán közelebb jársz a valódi igazsághoz, mint gondolnád. A mai részben, a 12. fejezetben végre fény derül mindenre, remélem, megint meg fogsz lepődni, mint ahogy a többiek is. :)
Még egyszer nagyon, nagyon szépen köszönöm neked, hogy megtiszteltél a véleményeddel!
Dorine <3
Drága Dorine!
VálaszTörlésHát, nem tudom, hogy mennyire sikerült olvasnom a sorok között, de valahogyan új "értelmet" nyert nekem talán, hogy merre fog haladni a történet, mi is lesz a lényege. Mert tudom, hogy vallásos vagy, és a blog címéből is talán arra következtetek, hogy eléggé jelentős része lesz annak, hogy Kate Isten segítségével fog újra önmagára találni, vagy lelkileg rendbe jönni. Nem tudom, hogy egyáltalán erre gondoltál-e, de....
Aztána vége. Te jó ég, tényleg itt van vége? Haha, még szerencse, hogy én perceken belül olvasni fogom a következőt, ugyanis, ha nem így lenne, azt hiszem megenne a fene! Hogyan csinálta ezt? Persze eléggé befolyásos, ami magyarázat lenne arra, hogyan tudta meg, hogy hol van Kate, de... Nem értem. Mindek a pénz?!
Nagyon jó rész lett, le a kalappal előtted, megyik is gyorsan a tizenkettedikre! <333333
Rengeteg puszi, Azy