2014. október 29., szerda

Epilógus

DRÁGA OLVASÓIM!

Mit is mondhatnék? Elérkeztünk ide is, itt a vége. Nem szeretném most sokáig húzni a szót, mert majd hozok egy legvégső, lezáró bejegyzést, amiben ezerszer és még egyszer megköszönök Nektek mindent. Szóval... most csak annyit még, hogy nagyon kellemes olvasást, remélem tetszeni fog az Epilógus! <3
szeretettel,
Dorine Osteen






~¤~







2014. 06. 04., Chicago, Lake Forest
Már mindenki az asztalnál ül, egyedül rám várnak. Nem tehetek róla, de muszáj volt bejönnöm a hálóba, mert David szörnyen sírt. Most lehajolok érte, és finoman a karjaimba veszem. Mihelyt megérzi a bőröm melegét, megnyugszik. A mellkasomra fektetem, puszit nyomok selymes, puha, sötétbarna hajára, magamba szívom édes baba-illatát, és gyengéden ringatva elindulok vele vissza, az étkezőbe.
Szerencsére itt van most nekem Lisa, Trina, és természetesen Marge is, akik segítettek kitálalni a  vacsorát, amit a Függetlenségi Ünnep alkalmából csináltunk. Egyedül nem ment volna, főleg, hogy ilyen sokan vagyunk. Hiszen idén nem kettesben ünneplünk. Ragaszkodtam hozzá, hogy mindenki itt legyen, akivel az elmúlt egy év során találkoztam először, és kedves számomra. Nem azért, hogy számba vegyem, mi minden történt, hanem azért, mert fontosak nekem, és mindegyikük tett értem, értünk valamit. Hálával tartozom nekik. Éppen ezért kúszik széles mosoly az arcomra, mikor átlépem a küszöböt, és meglátom őket. A szüleim, Lisa és Mark Gungor, Hilgar, Simon Frizzel, Marge, Trina, és természetesen Eskü sem maradhat el: Hilgar széke mellett ücsörög, és érdeklődve szimatolja a levegőt. Aztán ott van még Rob.
Mikor találkozik a tekintetünk, megmagyarázhatatlan, mély érzés kavarodik fel bennem. Lisa úgy fogalmazta meg ezt, hogy agapé. A mindent áthidaló szeretet. Mindent áthidal, és mindent megmozgat... Főleg úgy, hogy itt pihen a mellkasomon a gyermekünk, a mi kis Davidünk.
- Jaj, de nagy már! - vigyorodik el Lisa, ahogy leülök Robert mellé.
- Bizony – bólogatok büszkén, és úgy igazítom a három hónapos babát, hogy mindenki lássa. Mikor hatalmas, tiszta, kerek szemeivel végigpásztázza az asztalt, aztán csöppnyi markával előre nyúl, az összegyűlteken elragadtatott, halk nevetés fut végig.
- Ez csak természetes – húzza ki magát Rob -, mert az én fiam.
- Meg az enyém is – fordulok felé összehúzott szemekkel. A következő pillanatban már mindannyian viccesre vesszük a dolgot, és a férjem csókot nyom a homlokomra.
Még váltunk pár szót, aztán Mark megáldja az ételt, és úgy látunk neki a vacsorának, akár egy hatalmas család. Mindenkinek van mit mondania, hiszen mindannyian részesei voltunk ennek a történetnek. Végződhetett volna máshogy is, ám hála Istennek, minden jó véget ért. Kíváncsi vagyok, vajon Robert vállalkozna-e arra, hogy könyvet nyomtasson az egészből. Talán megérne egy próbát. Bár ki tudja, lehet, hogy az olvasóknak nem tetszene a túl boldog befejezés – mégis, én úgy érzem, ennél jobbat kitalálni se lehetett volna. Ha elvesztem a férjemet, vagy a gyerekünket, az én életemnek is vége. Akkor mi értelme lett volna keresztülmenni mindezeken? És mi értelme lett volna százezer szóval megfogalmazni az érzéseimet, elmondani egy történetet?
Azt hiszem, igaz lehet, hogy minden okkal történik.
Oka volt, hogy előkerült a maffia, mert most végre teljesen megszabadultunk tőlük: tíz év börtön után kiutasítják őket az Egyesült Államokból. Nem tudom, hogyan sikerült ilyen büntetést kiszabni rájuk, de az FBI valahogy elintézte.
Oka volt, hogy találkoztam Hilgarral, mert így megtudtam, hogy Eskü egy régi, szövetségi barátjának volt a kutyája. Hilgar múltja még elég homályos számomra, de annyi szent, hogy a barátja egy bevetésen vesztette életét, és Eskü Hilgarra maradt. És vajon Robertet honnan ismeri?
Oka volt, hogy apa meghallotta, amint anya velem beszél telefonon, mikor az FBI épületéből felhívtam. Így egyszer s mindenkorra végre tisztázódott a helyzet. Bár apának azóta se a szíve csücske a férjem, David érkezése azért őt is meglágyította egy kicsit.
És hogy minek volt még oka? Hát mindennek. Egyszerűen mindennek. Az elmúlt egy év megtanított arra, mi az igazán fontos az életben. Rengeteget tanultam, de tudom, hogy sok vár még rám.
Emlékszem, hogy kezdtem... Nem tudtam, meddig jutok. Most már tudom. Egészen addig, míg a tűz, amit magamban hordok, lobog. És most lobog. Úgy érzem, sosem fog kialudni, és remélem, egyszer majd mindenki megtudja, milyen érzés szeretni...
Hogy milyen érzés az agapé.

vége


2014. 10. 20. 20:23


8 megjegyzés:

  1. Drága Dorine!

    Először is bocsánatkéréssel tartozom, amiért az utolsó pár részhez nem tudtam kommentelni, egyszerűen nem volt rá időm. Viszont amikor láttam, hogy kiraktad az epilógust, úgy gondoltam, most már tényleg leülök, és bepótlom. Hűha, hogy mennyi minden történt, nem semmi. Én valahol ott hagytam még abba, hogy Kate a maffia vezérhez kerül, és ott tartják. Ezután tényleg eléggé felgyorsultak az események, Higlar feltűnése, Kate megszöktetése, az FBI, és Robert! Te jó ég, nagyon édes pillanatokat írtál le kettejük között. Olyan pontosan előttem van a kép, ahogyan fekszenek egymás mellett, és tényleg csak hallgatják a másik lélegzetvételét, és ilyesmi. Ezeket a részeket szó szerint imádtam, ahogyan az agapé szó jelentését is. Igazán szép gondolat, és büszke lehetsz rá, hogy köré épült a történeted. Illetve arra is, hogy ilyen tisztességesen végig írtad! Egy újabb, egész történet került ki a kezed közül! Nagyon köszönöm, amiért olvashattam, sok boldog percet okoztál vele! További sikeres blogolást, drága! <3333

    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!

      Jaj ugyan már, dehogy kell elnézést kérned! Egyáltalán nem tartozol nekem azzal, hogy kommentet írsz. Ennek ellenében te így is megteszed, és ezért inkább én tartozom neked - hálával! Iszonyatosan jól esett olvasni a szavaidat, és köszönöm, amiért így kifejtetted a véleményedet! Talán te pontosan tudod, mennyire fontos ez egy bloggerinának. :) Szeretném megköszönni továbbá, amiért olvastál és visszajártál, meg díjakat is kaptam tőled! Nagyszerű lány vagy, fantasztikus, hogy ismerhetlek! <333

      Ölellek sokszor,
      Dorine :33

      Törlés
  2. Kedves Dorine!

    Hálás vagyok, hogy ezt megírtad. Igazán a szívem egy kis részévé vált ez a fantasztikus történet. Ahogy végig követve a részleteket feltárulkozott előttem a valódi szeretet, megismerhettem Isten valódi gondviselését Kate körül, és nagyon jó volt látni a Biblia szerinti egyik legfontosabb szövetséget, a házasságot, és az ezzel járó örömök kibontakozását. A legaranyosabb áldás pedig egy kisbaba, ez esetben a kis David. Köszönöm ezt az élményt! Remélem előrukkolsz majd még hasonlóan kiváló apróregényekkel is. További áldott napokat kívánok neked!

    R.Rachel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rachel,

      én vagyok hálás, amiért olvastad! Tudom, hogy neked is fontos Isten, és tudod ez annyira csodálatos... mármint, hogy így idetaláltál, és teljes valójában érezted át, amit adni szerettem volna. Nagyon örülök annak, hogy tetszettek a fejezetek, a történet úgy egészében, és végtelenül köszönöm, amiért kommenteltél, visszajártál és itt voltál! KÖSZÖNÖM!

      Dorine <33

      Törlés
  3. Kedves Dorine!

    Minden jó, ha jó a vége, ahogy szokták mondani. Már az előző fejezetbe is kifejeztem magam, szóval nem tudom mit is írhatnék. Talán azt, hogy köszönöm...mivel alig találok olyan blogot, ami az én igényeimet elégíti. Viszont a tiéd ezekhez tartozik. Nem sablon, nem tucat, hanem egyedi. :)
    És komolyan remélem ,hogy nem soká újra megjelensz és újabb hasonló világba repítesz minket. :)

    Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ilona,

      mennyire igazad van! :) Én sem tudom pontosan, mit is mondhatnék a rengeteg, ismétlődő köszönömön és hálálkodások hadán kívül... szóval ennyi lenne: KÖSZÖNÖM! Hogy itt voltál, olvastál, visszajártál. Igazán örülök annak, hogy egyedinek találtad a blogomat. És hogy újra megjelenek-e egy történettel? Nos, ki tudja, mit hoz a jövő!

      Dorine <333

      Törlés
  4. Drága Dorine!
    Nos, szerintem ilyenkor nem csak neked, de nekünk is borzasztóan nehéz összeszedni a gondolatainkat - én legalábbis biztosan így vagyok vele. Nem tudom mit mondhatnék. Emlékszem, még Dia útján találtam rá erre a blogra, és bár először nem igazán szerettem volna belekezdeni, örülök, hogy végül megtettem. Jó volt olvasni olyan emberekről, akik akár mi is lehetnénk..mármint semmi fantasy, semmi vámpír, semmi tündér. Emberek, mint te vagy én. Úgy gondolom minden fejezet alatt leírtam a véleményem, így ide csak annyit írok: köszönöm, hogy olvashattam. Igazán aranyos lett a vége <33
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!

      Hát igen, a szavak összeszedése már csak nehéz munka, mi ne tudnánk ezt? :p Viszont mégis csak sikerül valahogy, és ez a lényeg. Nagyon örülök annak, hogy végül csak belevágtál a blogba, hiszen így végigolvastad, a kommentjeiddel hozzájárultál az egészhez. Szándékomban állt hétköznapi emberekről írni, hiszen mivel én s az vagyok, így velük tudok leginkább azonosulni. Köszönöm szépen, amiért mindig írtál és olvastál, sokat jelent, de komolyan!!

      Dorine <33

      Törlés